Doktori képzések

Doktori képzés AKI

Last modified: 27. November 2021

Az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet munkatársai doktori iskola tagként, törzstagként, témavezetőként és a doktori képzéssel járó adminisztratív feladatok ellátása révén egyaránt közreműködnek a MATE doktori képzéseinek teljes folyamatában. Az Intézet elsősorban az Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskola és a Környezettudományi Doktori Iskola tevékenységében vesz részt.

 

A MATE doktori képzés keretein belül az Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskola egyik témacsoportja a Halbiológia és haltenyésztés, melynek keretében 7-9 speciális szakmai ismeretet adó tárgy lehallgatására van a hallgatóknak lehetőségük. Ezen túlmenően jelenleg az Intézet látja el a doktori iskola szervezési-irányítási feladatainak egy részét. Az 1993-tól működő doktori iskola évente 1-2 fő felvételével biztosítja a szakma számára a sokoldalúan képzett, fiatal, minősített szakember utánpótlást.


Az Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskola halas témacsoportjának tantárgyai a következők:

  • Alkalmazott halgenetika és halbiotechnológia

Tantárgyfelelős: Dr. Urbányi Béla

  • Intenzív haltenyésztés halastavakban

Tantárgyfelelős: Dr. Urbányi Béla

  • Intenzív haltenyésztés zárt rendszerekben

Tantárgyfelelős: Dr. Urbányi Béla

  • A halak szaporodásbiológiája

Tantárgyfelelős: Dr. Müller Tamás

  • Válogatott fejezetek a külföld aquakulturájából

Tantárgyfelelős: Dr. Horváth László

  • Halgenetika

Tantárgyfelelős: Dr. Kovács Balázs

  • Természetesvízi hal-populációk elemzése

Tantárgyfelelős: Dr. Hegyi Árpád

  • Introduction to scientific writing

Tantárgyfelelős: Dr. Horváth Ákos

  • Central European pond aquaculture

Tantárgyfelelős: Dr. Horváth Ákos

További információ: Dr. Urbányi Béla, intézetigazgató, egyetemi tanár, Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskola titkára (urbanyi.bela@uni-mate.hu)

A MATE - Környezettudományi Doktori Iskola komplex látásmódú, ökoszisztéma-centrikus vagy ökológiai gondolkodásmódú környezetkutatókat képez, akik ötvözni és hasznosítani tudják a természettudományok különböző részterületeit. Ennek a célkitűzésnek az egyik alappillére az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet aktív közreműködésével működő a “Környezetbiológiai és környezetbiztonsági” program, amely fő feladatának tekinti, hogy hallgatói képessé váljanak természettudományos alapképzettségre épülő biológiai szemlélettel, ugyanakkor mérnöki igényességgel megoldani elméleti és gyakorlati környezeti feladatokat, problémákat. A program kiemelten kezeli a környezetvédelmi alap- és alkalmazott kutatások mikrobiológiai részterületeit, a környezeti elemeket és az élelmiszerláncot ért szennyezések detektálását, biológiai megközelítésű felmérését és biodetoxifikációját, keresi az összefüggéseket a környezet-környezet és a környezet-ember kölcsönhatásokban. Behatóan foglalkozik a környezetvédelem és a környezetbiztonság molekuláris mikrobiológiai alapjaival.

A program főbb kutatási területei:

  • Környezeti mikrobiológia, biotechnológia.
  • Mikrobiális ökotoxikológia, bioindikáció.
  • Mikrobiális ökológia.
  • Mikroorganizmusok genotipizálása, identifikációja.
  • Szennyező anyagok biodegradációja és biodetoxifikációja.
  • Komplex környezeti monitoring rendszerek fejlesztése, optimalizálása.
  • A környezeti elemek biztonságos hozzáférhetőségét és használatát veszélyeztető tényezők feltárása és kezelése.
  • Biológia biztonság a környezetvédelemben

A Környezetbiológia és környezetbiztonság program keretében 7-10, az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet oktatói által tartott, speciális szakmai ismeretet adó tárgy lehallgatására van a hallgatóknak lehetőségük. Ezen túlmenően jelenleg az Intézet látja el a doktori iskola szervezési-irányítási feladatainak egy részét. A 2000-től működő doktori iskola évente 10-15 fő felvételével biztosítja a szakma számára a sokoldalúan képzett, fiatal, minősített szakember utánpótlást.

 

A Környezettudományi Doktori Iskola “Környezetbiológia és környezetbiztonság” programjának az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet által gondozott tantárgyai a következők:

  • Környezeti állapot felmérések (tényfeltárások) tervezése és kivitelezése

Tantárgyfelelős: Dr. Kriszt Balázs

  • Környezeti elemeket ért szennyezések, hulladékok kármentesítése, műszaki beavatkozások

Tantárgyfelelős: Dr. Kriszt Balázs

  • Környezet- és katasztrófabiológia

Tantárgyfelelős: Dr. Szoboszlay Sándor

  • Talajmikológia

Tantárgyfelelős: Dr. Dobolyi Csaba

  • Mikrobiális ökológia és vizsgálómódszerei

Tantárgyfelelős: Dr. Táncsics András

  • Ökotoxikológiai/toxikológiai módszerek a környezetvédelemben

Tantárgyfelelős: Dr. Cserháti Csilla

  • Környezetbiztonság az agráriumban

Tantárgyfelelős: Dr. Kaszab Edit

További információ kérhető: Dr. Cserháti Mátyás, egyetemi docens, a Környezettudományi Doktori Iskola titkára (cserhati.matyas@uni-mate.hu)

Jelenleg folyamatban lévő PhD tanulmányok az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetben:

Név

Téma címe

Témavezető(k) neve

Balogh Réka

Az afrikai harcsa fejlődésének molekuláris genetikai vizsgálata

Dr. Kovács Balázs

Bedics Anna

Mikroaerob benzol-lebontásra képes mikroba közösségek vizsgálata stabil izotópos módszerrel

Dr. Táncsics András

Bock Illés

A toxikokinetika szerepe a zebradánió embrió automata fenotípus értékelésben

Dr. Csenki-Bakos Zsolt

Dr. Stefan Scholz

Bognárné Gyöngyösi Anett

Környezeti tényezők hatása halak fiziológiájára

Dr. Orbán László

Dr. Nagy Szabolcs

Boltizár Ottó

Új eljárás kidolgozása a halivadékra veszélyes copepoda plankton szelektív eltávolítására

Dr. Horváth László

Dr. Hegyi Árpád

Carla Mota Leal

Exploring the links between soil and plant mycobiome composition in natural and agricultural ecosystems

Dr. Geml József

Dr. Cserháti Mátyás

Farkas Móni

Hal genomok és transzkriptómák analízise a genomika eszközeivel

Dr. Orbán László

Dr. Jónás Dávid

Fazekas Dorottya Lilla

Horgászati célú halgazdálkodás tápanyagforgalmi következményeinek vizsgálata

Dr. Mozsár Attila

Dr. Antal László

Fazekas Georgina Lea

Táplálékkiegészítők alkalmazásának értékelése a vágótok (Acipenser gueldenstaedtii) élő- és szárazeleséggel történő táplálásában, valamint ennek hatása a fiatal egyedek minőségére, különös tekintettel a visszatelepítési célú felhasználásra

Dr. Müller Tamás

Dr. Ljubobratović Uroš

Fazekas Gyöngyvér

Magyarországi tenyésztett halállományok genetikai vizsgálatára alkalmas módszerek továbbfejlesztése

Dr. Kovács Balázs

Fodor Ferenc

A ponty tápos nevelésének vizsgálata félintenzív termelési rendszerben

Dr. Mézes Miklós

Dr. Hegyi Árpád

Garai Edina

Mikotoxinbontó mikróbatörzsek ökotoxikológiai mínősítése zebradánió (Danio rerio) modell segítségével

Dr. Csenki-Bakos Zsolt

Dr. Cserháti Mátyás

Gazsi Gyöngyi

Különböző vegyületek szív- és érrendszerre gyakorolt akut és krónikus hatásának vizsgálata zebradánió (Danio rerio) modellen

Dr. Csenki-Bakos Zsolt

Glodia Kgobe

Exploring the links between soil and plant microbiome and warming-driven drought stress in viticulture

Dr. Geml József

Dr. Cserháti Mátyás

Hegedűs Anna

Horgászvizek vízkémiai és halfaunisztikai állapotfelmérése, a horgászvízkezelés és horgász módszerek környezetre gyakorolt hatásának vizsgálata valós terepi mintavételezéssel és adatelemzéssel

Dr. Staszny Ádám

Dr. Ferincz Árpád

Jafar Al-Omari

Analysis of plastic-associated biofilm in freshwater in Hungary

Dr. Szabó István

Jiang Dongze

Opportunistic microorganisms in the environment – antibiotic resistance, virulence and phylogeny

Dr. Kaszab Edit

Kerekes Flóra

Halsperma-toxikológiai vizsgálatok környezeti mintákon

Dr. Csenki-Bakos Zsolt

Dr. Kollár Tímea

Keszte Szilvia

Molekuláris genetikai módszerek fejlesztése és alkalmazása gazdasági és közösségi jelentőségű halfajok vizsgálatához

Dr. Kovács Balázs

Kitanović Nevena

Development of culture systems to support in vitro oogenesis in fish

Dr. Horváth Ákos

Dr. Lujić Jelena

Kovács Gyula

Lesőharcsa molekuláris markerek által támogatott szelekciója

Dr. Orbán László

Dr. Bercsényi Miklós

Lente Vera

Termálvíz-kifolyókban megjelenő trópusi, idegenhonos fajok potenciális hatása az őshonos halközösségekre.

Dr. Ferincz Árpád

Dr. Staszny Ádám

Liang Xinyue

Joint effect assessment of micropollutants applying biochemical markers

Dr. Ács András

Márton Dalma

Talajlakó baktériumok molekuláris biológiai populáció vizsgálata

Dr. Cserháti Mátyás

Dr. Farkas Milán

Mészáros Gergely

Halak ősivarsejtjeinek tenyésztése későbbi átültetés céljából

Dr. Horváth Ákos

Molnár József

Csuka sperma üzemi mélyhűtési technológia kidolgozása és a mélyhűtött spermából származó lárvák vizsgálata

Dr. Bokor Zoltán

Dr. Bernáth Gergely

Nagy Borbála

Gazdasági jelentőséggel bíró aranyhal változatok szaporodásbiológiai és fejlődéstani vizsgálata

Dr. Bernáth Gergely

Dr. Bokor Zoltán

Neveew Malkawi

"Investigation and utiization of PGPR bacteria"

Dr. Cserháti Mátyás

Dr. Farkas Milán

Nguyen Ngoc Quyen

Natural spawning and induced spawning by using novel fish propagation method of catfish (Clarias spp)

Dr. Müller Tamás

Dr. Horváth László

Pápai Márton

Gyógyszermaradványok (diklofenák, ibuprofen és karbamazepin), mint mikroszennyező anyagok biológiai lebontására képes baktériumok, metabolikus útvonalak beazonosítása „omikai” módszerekkel

Dr. Benedek Tibor

Dr. Táncsics András

Pataki Bernadett

A halsperma mélyhűthetőségének öröklődése

Dr. Horváth Ákos

Dr. Kollár Tímea

Priya Sharma

Model-based assessment of ecosystem services of a pond aquaculture

Dr. Varga Mónika

Dr. Gyalog Gergő

Révész Norbert

DDGS tartalmú takarmányok alkalmazhatóságának vizsgálata a hazai akvakultúrában

Dr. Hegyi Árpád

Dr. Sándor Zsuzsanna

Robert Egessa

Insect-based products as aquafeed ingredient for freshwater fish species

Dr. Jakabné Dr. Sándor Zsuzsanna

Šćekić Ilija

Cryopreservation of gonads and early-stage germ cells in the European eel

Dr. Urbányi Béla

Dr. Lujić Jelena

Sebők Rózsa

Mikroműanyag felületet kolonizáló mikrobaközösségek elemző vizsgálata

Dr. Péter Gábor

Dr. Szabó István

Sinchan Banerjee

Aerob és mikroaerob xilol-lebontó mikroba közösségek összehasonlító vizsgálata

Dr. Táncsics András

Stanivuk Jelena

Édesvízi sügérfélék gametogenezisének és ősivarsejtjeinek vizsgálata

Dr. Horváth Ákos

Dr. Ljubobratović Uroš

Szabó Rubina Tünde

Nagy jelentőséggel bíró mikotoxinok DNS-re és a károsodást javító enzimrendszer egyes génjeinek expressziójára gyakorolt hatásának vizsgálata tyúk és ponty fajokban

Dr. Kovács Balázs

Dr. Kovács-Weber Mária

Szentgyörgyi Flóra

Szénhidrogénekkel szennyezett közegekben kialakult bakteriális biofilmek környezeti kármentesítésben való alkalmazhatóságának vizsgálata

Dr. Benedek Tibor

Sziráki Bence

Mesterséges ívóhelyek kifejlesztése és hatékonyságuk vizsgálata természetes vizeken

Dr. Ferincz Árpád

Dr. Staszny Ádám

Tischner Zsófia

Globális megatrendek hatásai penészgombák előfordulására a Pannon Biogeográfiai Régióban

Dr. Dobolyi Csaba

Dr. Magyar Donát

Tóth Gergő

Növényvédő szerek másodlagos perzisztenciájának csökkentésére alkalmas biodetoxifikációs módszerek fejlesztése

Dr. Szoboszlay Sándor

Dr. Háhn Judit

Vásárhelyi Erna

Víztisztítási melléktermékek által kiváltott korai embrionális defektusok felderítése és a hatásmechanizmus azonosítás toxikológiai és traszkriptomikai módszerekkel

Dr. Csenki-Bakos Zsolt,

Dr. Csenki-Bakos Katalin

Vranovics Károly

Az ikrakezelés alternatív módszerei a keltetőházi halszaporítás során

Dr. Müller Tamás

Dr. Urbányi Béla